"Ha nincs időd az egészségre, lesz időd a betegségre!"

Harmonizáló és fogyasztó légzés

Az elhízás egyértelműen korunk népbetegsége. Szeretünk jókat enni, de mozogni annál kevésbé. A kilók lassan "kúsznak" fel testünkre: havi 20 dkg-os hízás észre sem vehető, sőt talán az 1 év alatt összejött 2,4 kilogramm miatt sem érezzük ruháinkat szűkebbnek, ám e folyamat 10 év alatt 24 kiloval teszi súlyosabbá testünket, és főként egészségi problémáinkat.

A chiao-hua-kung, ősi kínai fogyasztó légzés nem tesz csodát, ha mellette változatlanul sokat eszünk. Komoly elhatározásra van szükség, hogy az első 3 napban nem eszünk semmit, vagy csak nagyon keveset. Majd egészséges, könnyű ételekre térünk át a kívánt testsúly eléréséig, sőt - az eredmény megtartása érdekében - azon túl is. E légzéstechnikát a transzlégzéssel kombinálva, igen jól kezelhetőek még a bulémiás és anorexiás betegek is, mert a terápia hatására szervezetük harmonizálódik. A kúrára szánt 3 nap alatt készítsünk jegyzeteket: mit éreztünk a gyakorlás után, ha mégis ettünk, mit stb.

Működési elve: nincs éhségérzet, lebontja a zsírokat.
Kivitelezése: napi háromszor, az étkezések helyett vagy előtt, laza ruhában, csendes helyen, friss levegőn (de nem huzatban).
Ellenjavallat: terhesség, szoptatás, idegesség, súlyos szív-, gyomor-, vagy cukorbetegség, pszichiátriai kezelés, nagyfokú asztma. Előtte minden esetben kérje ki orvosa véleményét!

1. gyakorlat - Nyugtató hatás

Külső gyakorlat: csendben lenni, szép, örömteli dologra gondolni. Olyan széken ülünk, mely alacsonyabb, mint a lábunk szára. Előre hajolva a vállszélességben nyitott térdeinkre könyöklünk. Kezeinket egymásba fektetjük (nőknél felül a jobb kéz ökölbe hajlítva, férfiaknál a bal van felül), homlokunkat kezünkre támasztjuk, szemünk csukva.
Belső gyakorlat: hasi légzéssel, orron át (!) kb. 5 másodpercig beszívjuk, majd 5 mp-ig kifújjuk a levegőt, egymás után 9-szer.
Ezután 5 mp belégzés, 2 mp szünet, feszül a has, majd még 3mp belégzés szintén orron a hasba, és 8mp kilégzés szájon át. Ezt a 18 mp-es ciklust kezdetben legalább 36-szor, később pedig 15 percen át ismételjük. Kezdetben átmeneti szédülést, kellemetlen érzést válthat ki, (ekkor tartsunk kis szünetet), ám idővel hozzá fogunk szokni.
Utána min. 72-szer, max. 108-szor összedörzsöljük a tenyerünket (minél gyorsabban), és mosakodás szerűen végigsimítva a testünket fejtől lefelé köldökig az égi, majd a lábtól felfelé a földi energiát vesszük fel.

2. gyakorlat - Zsírégető hatás

Külső gyakorlat: egyenes derékkal ülünk lótuszülésben, vagy széken párhuzamos lábakkal. A két kéz egymásba fektetve az ölünkben, szem becsukva, nyelvünket felül a szájpadláshoz érintve tartjuk.
Belső gyakorlat: mellkasi légzés orron át 9 mp-ig ki és be (nyelv hegye a szájpadláson). Belégzéskor beszívjuk az égi energiát, kilégzéskor gondolatban elégetjük vele a zsírt. Arra a testrészre koncentráljunk, ahonnan fogyni szeretnénk. Megfelelő gyakorlás után melegséget érzünk ott, vérbőséget tudunk előidézni, ami visszajelzés, hogy jól csináljuk. Ezután tenyér dörzsölés, "mentális mosakodás" az előzőek szerint.

3. gyakorlat - Éhségérzetet csökkent, mély nyugalmat, harmóniát ad

Külső gyakorlat: csukott szemmel fekszünk vagy állunk. Nőknél bal tenyér a hason, jobb a mellkason, férfiaknál ugyanez fordítva.
Belső gyakorlat: behúzott hassal orron át mellkasi légzés. Kilégzésnél a mellkas lelapul, a has kidülled. Folyamatosan ismételjük min. 36-szor, később 15 percig. Végül tenyér dörzsölés, "mentális mosakodás" a szokásos módon.

Fontos! A leírt gyakorlatok nem pontos végrehajtása esetén hatékonysága nem garantált. Úgy végezzük, hogy a kellemes, pihentető érzés megmaradjon, ne vigyük túlzásba! Ha kellemetlenül érezzük magunkat, tartsunk szünetet, illetve kérjük szakorvos véleményét, mert nem biztos, hogy szervezetünk képes hirtelen befogadni e tiszta energiákat, lehet, hogy fokozatosabb gyakorlás után. A légzésgyakorlatok tanfolyamon is elsajátíthatók, gyakorolhatók.