"Ha nincs időd az egészségre, lesz időd a betegségre!"

Népgyógyászat közös jellemzői

A népgyógyászat a természetgyógyászat szerves része, gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza. A thaimasszázs 2500 éves, a csontkovácsolás a kiroterápia őse. A talpmasszázst 4300 évvel ezelőtt a szakkarai síremléken már megörökítették Egyiptomban. Ugyanitt elektromos rájákat és halakat használtak gyógyításra. Az ősi Kínában az akupunktúra több ezer évre vezethető vissza, s ha Tibetet is Kína részének tekintjük, akkor közel 6000 gyógynövényt használnak. Indiában az ayurvédikus gyógyítás 2500 gyógynövényt ismer. Ezek a gyógynövények a betegségek egész skálájára tudnak gyógyírként hatni.

Az orvos-papok, indián varázslók, sámánok, orvos-lámák mindenhez értettek és ma is értenek. Nagy tekintéjük volt, bíztak bennük, ismerték a test, a lélek, a szellem rejtélyeit. A gyógyításért sehol a világon nem kértek pénzt, de az adományt elfogadták, mivel valamiből meg kellett élniük.

A népgyógyászatban mindig az ember áll a középpontban és az a cél, hogy az ember a harmóniát helyreállítsa önmagával, embertársaival, a természettel és az Univerzummal.

A népgyógyászat először a fizikai test tisztításával, gyógyításával foglalkozik. Másodszor felismeri, hogy a negatív érzelmek betegségeket okozhatnak. A tibeti buddhizmus 54 féle negatív érzelmet sorol fel. Harmadszor foglalkozik a lélek és a szellem harmóniájával.

A népgyógyászat módszerei közül az alábbiak terjedtek el a világ számos országában, amelyek később a természetgyógyászati módszerek és pszichoterápiás eljárások alapjaiul szolgáltak:

1./ Böjtterápia.
A test böjt általi kiméregtelenítését, tisztítását minden vallás javasolja, sőt az iszlám kötelezővé teszi a 40 napos Ramadam böjtöt. Több ázsiai országban a böjtnek nemcsak fizikai tisztulás a célja, hanem a megvilágosodáshoz vezető út egyike. Nem véletlen böjtölt Jézus és Buddha is, mivel bebizonyította, hogy a szellem le tudja győzni az anyagot. Ázsiában minden évben a Hunza törzsben gyerekek és felnőttek végeznek tavaszi 40 napos böjtöt, melyet parázsjárással fejeznek be, ami a megtisztulást jelképezi.

2./ Izzasztásos módszerek.
A méregtelenítés másik elterjedt módszere. Az indiánok izzasztókunyhókat használnak. Feltüzesített köveket raknak be kis légterű bőrsátrakba. Japánoknál a japánfürdő az elterjedt. Izzasztó teát isznak, mielőtt a 42 oC-os vízbe ülnének. Finneknél a szauna az elterjedt, más európai népeknél az izzasztó doboz, melyből csak a fej van szabadon.

3./ Hánytatási módszerek.
Méregtelenítés egyik elterjedt módszere Indiában, Amerikában, Afrikában, Ausztráliában. Hányást előidéző gyógynövényekkel tisztítják a testet. Az ayurvédikus gyógyítás egyik alappillére. Nagyon jó felsőléguti megbetegedéseknél is. A hányás bizonyos természeti népeknél a rossz szellemek eltávolítását is jelképezi.

4./ Beöntések, hashajtások.
Megfelelő gyógynövények vagy egyéb természetes anyagok felhasználásával a bélrendszer kitisztítása salakanyagok vagy egyéb parazitáktól.

5./ Ivókúrák.
Sokfajta létezik, például a jógában több liter meleg sós vizet isznak, mely átmossa a bélrendszert, ezt lehet gyógyteákkal kombinálni. Máj, epe méregtelenítésére olajkúrával, gyógyvizek fogyasztása.

6./ Fitoterápia, gyógynövény terápiák.
Legelterjedtebb gyógymód. A gyógynövények felhasználhatók teaként, külső-belső fogyasztásra. Borogatásra és pakolásra.

7./ Hidroterápia.
Minden gyógyítási rendszer része. Hideg és meleg vizes lemosások, leöntések, skót zuhany, váltófürdő, életfürdő. Hegyi patakokban való fürdés, mosás, a vízesések alatti meditáció a természeti népek régi szokása, hagyománya. Ezeknél a népeknél a visszér ismeretlen betegség.

8./ Geoterápia.
Agyag, tőzeg és sivatagi homok felhasználása a terápiák során. Külsőleg pakolások, borogatások, belsőleg vízzel higgítva ivókúrák.

9./ Drágakő terápia.
Féldrágakövek és drágakövek felhasználása a gyógyításban, melyek az általuk kibocsátott rezgések által fejtik ki gyógyító hatásukat.

10./ Színterápia.
A színek szintén az általuk kibocsátott rezgések által gyógyítanak. A műtők azért zöld színűek, mert ez a szín nyugtatóan hat. A sárga szín energiával tölt fel. A színes lámpával besugárzott vízzel is bevihető ez a rezgés, ha azt megisszák, mivel a víz a legjobb információközvetítő közeg.

11./ Aroma és füstterápia.
Természeti népeknél az illóolajoknak és füstölőknek nagy társadalmi és magánéleti szerepe van, mind a gyógyításban, mind a mindennapi életben. Az illóolajok és füstölők megváltoztathatják hangulatunkat, érrzelemvilágunkat. A sámánok is gyógyítás közben azért használják a füstöt mivel a rezgéseket megfogja.

12./ Mozgásterápiák, mechanoterápiák.
Aktív: jóga, rituális táncok, keleti harcművészetek. Passzív: talpmasszázs, kínai masszázs, ayurvédikus masszázs, thaimasszázs, csontkovácsolás, stb.

13./ Köpölyözés, moxa.
Az egész világon elterjedt, hatékony módszer. Újabban újra divat, hogy piócát használnak fel gyógyításra. Magasvérnyomás ellen, arc ránctalanítás, stb.

14./ Akupunktúra, akupresszúra.
A bőrön található akupunktúrás pontokat használja fel a gyógyításra, melyeknek létét a legkorszerűbb műszerek is bizonyítják. A kínai medicína legismertebb és legelterjedtebb módszere az egész világon.

15./ Vizeletterápia.
A legvitatottabb módszer az egész világon, sokan ellenzik, kuruzslásnak, sarlatánságnak tartják. Ezzel ellentétben a hatékonysága nem kérdőjelezhető meg. Indiában az ayurvédikus gyógyítás használja, Oroszországban is nagy hagyományai vannak, sőt a magyar népgyógyászat is ismerte hatásait, például égési sebekre vagy pattanásos arcbőrre. Újabban nyugati országokban is felhasználják klinikákon, steril körülmények között, például injectió vagy beöntés formájában.

16./ Magnetoterápia.
A mágnes az egyik legősibb gyógykő, olvashatók ősi kínai írásokban. Helyreállítja a beteg sejtekben a polaritást, ezáltal gyógyít. A mágnesesbögre, -karkötő, -masszírozó, -tű, -párna mind a magnetoterápia bevált eszközei. A magnetizált víz salaktalanítja a szervezetet és klinikailag bizonyított, hogy az epe és vesekövek 60-70 %-át eltávolítja. A Föld mágneses tere nélkül nem létezhetne élet a földön. Továbbfejlesztett változatai az elektromágneses készülékek, melyek nagy hatékonyságról tesznek tanúbizonyságot.

17./ Metallo - fémterápia.
Nem véletlen, hogy a leggyakoribb ékszerek rézből, ezüstből és aranyból készülnek. Például akinek bőrét befogja a rézkarkötő, annak szervezete rézhiányos. Nyomelemhiány bizonyítéka ha a megtisztított bőrre helyezett tiszta fémlap rátapad, tehát hiány van a szervezetben. A fémlap lassan vándorolhat is a bőrön, afelé a szerv felé, ahol a hiány jelentkezik, ezt nevezzük migrációnak. A réz és cink megfelelő fürdővel is bevihető a szervezetbe.

18./ Hangterápia.
Szintén bevitt rezgés elvén gyógyít. A mindent átható rezgés harmóniába hozza a szervezetet. Kínai császárok edénye, a tibeti lámaharangok gyógyító hangot adnak ki. A különböző mantrák recitálása, a gregorián énekek gyógyító rezgéseket tartalmaznak. A sámándobok, rituális énekek szintén ezt a célt szolgálják.

19./ Légzésterápia.
A jóga szerves része, a jó légzés elősegíti a jó közérzetet és a méregtelenítést. Több fajtája létezik, tibeti légzés, méregtelenítő légzés, transzlégzés. A méregtelenítésen kívül előidézhet módosult tudatállapotot, mely a tudat alattiban lerakódott problémák felszínrehozatalával jelentős és végleges feszültségoldást eredményezhet.

20./ Jelgyógyászat, testfestészet.
Természeti népeknél nagy hagyományai vannak. Az ősi jelek kisugárzása gyógyítást védelmet nyújthat viselőjének. A modern gyógyászat is felhasználja, például Köbbler féle új homeoterápia.

21./ Negatív érzelmeket, tudat alattiban lévő blokkokat felszabadító eljárások.
A gyóntatás, a kibeszéltetés, kifolyatás nagyon sok negatív érzelmet szabadít fel. Régen bevett szokás volt karácsony előtt kibékülni a haragosokkal, hogy a következő évre ezt a terhet ne vigyék át. Ráolvasás valamint az ima is egy szuggessztiós módszer. Nemrég Amerikában egy nagyszabású kísérlet bizonyította, hogy azok az emberek akikért imádkoztak, 70-80 %-al jobban gyógyultak. A szuggessztió, hipnózis több ezer éve része az ősi gyógymódoknak. Vannak olyan betegségek melyek csak regressziós módszerekkel gyógyíthatók.

A felsorolt módszerek a legelterjedtebb népgyógyászati eljárásokat mutattták be néhány mondatban, ebből is kitűnik, hogy mekkora ismeret és tudásanyagról van szó. Mindegyik módszer egy külön tudomány, mely mélyreható ismereteket követel alkalmazójától.