Az aztékok és maják öröksége
Paramedica, 2005. 04.
Közép-Amerikában a gyógyítók és javasasszonyok jól ismerték az emberi testet, a mágia és a gyógyfüvek hatását. Az aztékok ásványokat és bizonyos állatok húsát is gyógyításra használták. Vizelettel csillapították a lázat, gyakran csapoltak vért. A sebészek szükség esetén koponyát lékeltek, végtagokat amputáltak, császármetszést végeztek, és ismerték a fogorvoslást is. Műtéteikhez pattintott obszidiánból készült kést és szikét használtak. Feltehetően pontos anatómiai ismeretekkel rendelkeztek, melyeket az isteneknek bemutatott emberáldozatok során szerezhettek. Szobraikon és domborműveiken is megjelenítették gyógyító tudományukat. Az aztékok mindennapos családi szokása volt a gőzfürdőzés, mely a test mellett a lélek megtisztulását is szolgálta.
A 18 maja törzs papkirályai uralkodók és indián sámánok voltak egyben, akik több napos böjt után, önkívületi állapotban gyógyító- és áldozati szertartást mutattak be az isteneknek.
Ismerték a módosult tudat-állapotot előidéző növényeket, melyeket önmaguknál transzállapot előidézésére, emberáldozataiknál pedig elkábításra használtak.
Az "istenek növényeit" pedig azért fogyasztották, hogy hallucinogén állapotban kapcsolatba kerüljenek a túlvilággal, hogy látomásaik legyenek és meglássák a jövőt. A légyölő galócát a guatemalai maják még ma is a megvilágosodás eszközeként használják.
A mexikói népi orvoslás a világon egyedülálló. Közel 20 000 növényfajt használtak gyógy-, illetve haszonnövényként - sokuk hatásmechanizmusa még napjainkban is feltáratlan. A mexikói őslakosság a napot rendszerint papaya gyümölcs fogyasztásával kezdi, magját bélféreg ellen fogyasztja, de a növény többi részét is gyógyításra használja. Az indiánok a különféle betegségek hatékony gyógyításán túl a mérgező növények hatását is ismerték és használták, például mérgezett nyilaikon ellenségeikkel szemben és vadászatokon. Mexikóban a 12 méterre is megnövő óriás kaktusz fiatal hajtásainak levéből az indiánok narkotizáló italt készítenek. Az indián papok a nyílfű nevű kúszónövény magjától transzállapotba kerülve lépnek kapcsolatba halottaik lelkével.
A mexikói fikuszfajok levegőn gumivá szilárduló tejnedvét az őslakos indiánok a törött csontok rögzítésére használták, de jó még szemölcsök, sebek, tályogok kezelésre is. A bűzcserje erős fokhagyma illatú növény. Levelét lázcsillapításra, magzatelhajtásra, valamint fejfájás és skorpiócsípés ellen használták. A mexikói liliomfa, az azték nemesség díszfája volt. Illatos virága a beteg szív egyik legfontosabb gyógyszere volt, de bénulást is gyógyítottak vele. Az ámbrafa illatos gyantáját füstölőként használták, de ebből készült az első rágógumi is a lehelet illatosítására és a fogak konzerválása. A Bocconia arborea a mákfélékhez tartozó növény. Sárga tejnedvét operáció előtt a bőr alá juttatták, mint helyi érzéstelenítőt. Az újvilági festőcserje a legősibb indián festékanyag és gyógynövény. Magjainak főzetét az aztékok húgyúti megbetegedések, epilepszia, kígyómarás, fekélyek és sebek kezelésére használták. Az álomhozó almafa gyümölcse közkedvelt Mexikóban. Kérgét - az indiánoktól eltanulva - a mexikói orvosok is sokáig alkalmazták nyugtatóként, altatóként. A szoptató nők a zúzott levelek nedvével kenték be mellbimbójukat, így óvták meg gyermeküket a hasmenéstől.
Sokféle elképzelést ismerünk a misztikus "kristály koponyákról", melyek mérete az ököl nagyságútól egészen az 5,3 kg-os súlyúig terjed. Mindegyik egyetlen hegyikristályból került kifaragásra, ami még a mai technikai színvonalon is szinte kivitelezhetetlen. Talán a legelfogadhatóbb Chris Morton és Ceri Thomas "Az istenek könnye" című könyvében leírt teória: a kristálykoponya a béke korszakát hozza el a Földre, ha egyesítik 12 másik társával. Ezen elgondolás jegyében a világon eddig megtalált 12 kristálykoponyát a hopi indiánoknak adták át megőrzésre. Bízzunk benne, hogy a 13. koponya megtalálása végül elhozza majd a békét Földünkre!